diák meló 2010.07.02. 14:10

ezek vannak

Felmérések szerint ma Magyarországon kb. 210 ezer nappali tagozatos diák dolgozik, ebből kb. 120 ezer tanul felsőoktatási intézményekben, 90 ezer pedig középfokú iskolákban.

 

A 210 ezer fiatalból kb. 120 ezren iskolaszövetkezetekben, nagyságrendileg 60 ezren ismerősöknél, és nagyjából 30 ezren egyéni munkavállalóként keresnek munkát. Azon egyetemisták, akik már a tanulmányaik vége felé járnak, szem előtt tartják a gyakorlati tapasztalat megszerzésének fontosságát. Ebből adódóan sokan egyéni munkavállalóként – nem iskolaszövetkezeteken keresztül – keresnek olyan céget, ahol a pénzkeresésen kívül szakmai tapasztalatokra, és kapcsolatokra is szert tehetnek. A középiskolások főként szülőkkel „kézen fogva” próbálkoznak munkát vállalni ebben az időszakban, ami nem egyszerű, hiszen a fővárosban akár tízszeres is lehet a túljelentkezés egy-egy munkára. Többször és sokan elmondták már, amit csak megerősíteni tudok: azok, akik év közben is dolgoztak, esélyesebben indulnak a nyári lehetőségeknél, így ha ők betöltik a létszámokat, az „újak” hoppon maradhatnak.

 

Sokan keresnek irodai, vagy otthon végezhető munkát. az árufeltöltés és a gyorséttermi munka népszerűsége a tervezhetőségnek, és a viszonylag hosszabb távnak tudható be, hiába a viszonylag alacsony órabér. "A proakt.hu – utcai promóciók csapata kizárólag promóciós aktivitások szervezésére specializálódott. Nálunk a nyári időszakban - ugyan úgy, mint évközben -, a lelkes fiatalok hostess munkákra, szórólaposztásra, gerilla promóciókra, és Metropol újságosztó munkára jelentkeznek." - nyilatkozza Gáll Tünde a proakt.hu utcai promóciók vezetője. "Tapasztalatom szerint a kkv-k és multik, sőt, a mikro vállalatok is keresik a fiatal munkavállalókat, nem csak nyáron. mindegyik szektor a saját méretével arányosan veszi igénybe az diák munkásokat." - teszi hozzá.

 

Nem csak a nyári szünetben éri meg diákokat alkalmazni. minden olyan tevékenységet, mely nem tölt ki egy teljes, vagy minimum 4 órás munkaidőt, célszerű diákokkal megoldani, hiszen a felnőtt munkavállaló számára nem valószínű, hogy kielégítő egy 2-4-6 órás, pl. szórólapos, vagy kampányszerű tevékenység. ezen kívül a nappali tagozatos képzésben résztvevő hallgató fő jogviszonya a tanulói, hallgatói jogviszony, így más jogok vonatkoznak rá, mint a felnőtt munkavállalókra. Az, hogy mely foglalkoztatási formában éri meg adott cégnek a nyári munkását alkalmazni, egyedi mérlegelés és döntés kérdése. (megbízási jogviszony, alkalmi, egyszerűsített foglalkoztatás, tanulószerződés, munkaviszony, vállalkozói jogviszony, szövetkezeten keresztül végzett diákmunka)

 

Az év eleji szövetkezeti törvény változása tisztába rakott pár szürke foltot, mint például azt is, hogy az szövetkezeten keresztül történő munkavégzés nem minősül munkaerő-kölcsönzésnek, a szövetkezeti munkás munkaszerződése kizárólag határozott idejű lehet, illetve a szabadságra vonatkozó szabályokat nem szükséges alkalmazni diákmunkás esetén.

Április 1.-től megszűntek az AM könyvek és közteherjegyek, helyette egyszerűsített munkaszerződést kell kötni. Egyszerűsített foglalkoztatás körébe tartozik az alkalmi munka, háztartásban végzett munka, idénymunka – mezőgazdaság, idegenforgalom -, és közhasznú munka. A munkavégzés megkezdése előtt elektronikusan kell bejelenteni a foglalkoztatást az APEH felé, július 1-től a bejelentést SMS-ben is meg lehet tenni. Ha a munka alkalmi jellegű, vagyis legfeljebb 5 egymást követő naptári napig, egy naptári hónapon belül összesen maximum 15 naptári napig, és egy éven belül legfeljebb 90 napig tart, alkalmazható az „egyszerűsített” foglalkoztatás. Nem gondolom, hogy ezek a változások nagyobb biztonságot adnának a diákmunkásoknak, mint eddig. Megfelelő munkaszerződéssel, hozzáállással, mentalitással és egy korrekt munkaadóval biztonságban érezheti magát a diák főleg azért is, mert egyre több jogvédő szervezet nyújt segítséget, ha a kommunikációs csatornában valamilyen hiba lépne fel.

saját forrás (diakmelo.blog.hu)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diakmelo.blog.hu/api/trackback/id/tr462125310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.