Jogsegélyszolgálatot indított az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), amelyhez a diákok a nyári munkavégzésük során esetleges munkáltatói visszaélésekkel fordulhatnak, írja a szövetség közleményét idézve a Magyar Nemzet.
 

A nyári szünetben sok diák tervezi, hogy rövidebb-hosszabb időre munkát vállal. Stágel Bence, az IKSZ elnökhelyettese elmondta: gyakran megfigyelhető, hogy különösen a 15-18 év közötti középiskolások kiszolgáltatott helyzetben vállalnak nyári munkát, rájuk nézve hátrányos feltételekkel. A diákokkal gyakran nem kötnek munkaszerződést a munkáltatók, de olyan is sűrűn előfordul, hogy a szóban megbeszélt feltételeket utólag, egyoldalúan, a diák munkavállalóra nézve hátrányosan módosítja a munkáltató, különösen a bérezés vonatkozásában - sorolta a lehetséges problémákat.

Az IKSZ ezért arra kéri a munkaügyi felügyelőségeket és az érintett hatóságokat, önkormányzatokat hogy a nyári időszakban fokozottan ellenőrizzék a fiatal munkavállalók foglalkoztatási körülményeit, hogy ezzel elkerülhetőek legyenek a munkáltatói visszaélések. Ennek érdekében az IKSZ idén első alkalommal külön jogsegélyszolgálatot is működtet. A bejelentéseket, kérdéseket az iksz@kdnp.hu e-mail címre várják.

Magyar Nemzet

 

 

1 komment

Címkék: meló jog diák

A bejegyzés trackback címe:

https://diakmelo.blog.hu/api/trackback/id/tr382040716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tigrisevics 2010.06.14. 12:52:00

Megjött a gyermekem ledolgozott bére:)))Ma reggel.Lehet,hamarabb kellett volna hozzászólást írnom:))Hétvégén beszéltem a barátnőmmel,aki újságolta,két!!! /=2000 Ft befizetés/gyermeke azzal tért haza nagy örömmel a múlt héten,hogy lehet menni a Vasas Műv. Házba Miskolcon klikkelni,az ominózus iskolaszövetkezet keretein belül.Természetesen elmondta Nekik mi hogy jártunk.Még mindig kérdezném:95 munkahelyre-ha igazi-miért is veszik fel az 5000-től több gyereket?Ezek szerint még mindig megy az üzlet az iskolaszövetkezetnek.Ugyanis aki munkát keres náluk,azonnal küldik ide dolgozni.Jól kitalálták...Ügyesek???
süti beállítások módosítása